Arizona Magyarul Blog


"Ha lenéznénk az űrből a földre, nem látnánk az országhatárokat. Csak egyetlen kis bolygót látnánk."
(Dalai Láma)

2010. június 12., szombat

Arizona új bevándorlási törvénye

Érdekes dolgok folynak itt mostanság. Nem tudom ki mennyire tájékozott ez ügyben, hát elmondom, hogy nem régiben hoztak egy olyan törvényt, hogy Arizonán belül a rendörség bárkit megállithat az utakon, és ellenörizheti, hogy az illetö legálisan tartozkodik-e az országban, ha nem, akkor értesiti a bevándorlási hivatalt, az illetöt pedig letartoztatják illetve kitoloncolják az országból.
Ezen a törvényen sokan felháborodtak, még magyarok is. Persze szerintem aki ezen felháborodik, az nagy valószinüséggel illegális bevándorló vagy az készül lenni.... hisz a legálisok számára ez öröm. Gondoljunk csak bele. Melyik itteni állampolgárnak jó az, hogy a mexikoi vagy egyéb nemzetiségü illegális bevándorló elveszi a munkát elölünk? A mexikoiaknál maradva pedig ne is emlitsem a viselkedésüket és életmódjukat. Olyanok, mint a rossz cigányok otthon. Ki szeretné, hogy Magyarországot elárasszák a cigányok és elvegyék a munkát a magyaroktól??? (bár máris ott tartunk lassan...)

Ugyanez a helyzet itt a mexikoiakkal, igazábol a törvény maga is miattuk fogalmazodott meg. A mexikoiak ezt eléggé nehezen türik, söt nagy megdöbbenésemre még fel is vannak háborodva, hogy hogy gondolják ezt az amerikaiak. Lássuk csak.....kinek is van joga élvezni Arizona (az USA) elönyeit? Annak, aki nem fizet adót, elveszi a munkát a legális elöl, és akiknek nagyrészt a rengeteg drog, betörés és gyilkosság köszönhetö, vagy annak aki adót fizet és becsületesen próbál élni? (persze van kivétel ...)
Ha megnézi valaki egy nap a phoenixi hireket és illegális dolog történik, annak 99%-ában mexikoiak az elkövetöi, gyanusitottjai. És senki ne jöjjön nekem azzal, hogy óóó szegény hát mert nem kap rendes munkát.....mondd ezt annak, akinek a gyerekét, feleségét elütötte részegen a 20 éves illegális mexikoi, vagy akinek a lányát megeröszakolták és megölték ugyanezek. Mert ez az igazság, a bünözések legnagyobb %-át ök követik el. Kellenek ezek ide?
Egy rádio házigazdája a következöt nyilatkozta:

"Can you hear us, now Mexico? Can you hear us, now? Because this land is not your land. This land is our land. I pay for it. We work for it. We have our credentials; where are yours?"
"Mostmár hallotok minket Mexiko? Hallotok minket? Mert ez a föld nem a ti földetek. Ez a föld a mi földünk. Én fizetek érte. Én dolgozom érte. Nekünk vannak papirjaink, hol vannak a tieitek?"
Öszinte, nem mondom....:) Másképp nem is lehet.
A bevándorlási törvény 2010.julius 29.-én lép érvénybe. Maricopa megye seriffje, Joe Arpaio ezt nyilatkozta:
"If we catch anyone here illegally, we will arrest everybody and book them into jail."
"Ha elkapunk valakit aki illegális, letartoztatjuk és börtönbe zárjuk. "

És egy Paradise Valley-i lakos (Phoenix) mondatai: "This is not a racial issue. Arizona embraces Hispanic culture. We're all, somewhere down the line, immigrants."
"Ez nem rasszizmusról szól. Arizona magáénak vallja a hispán kulturát. Valahol mélyen mind bevándorlók vagyunk" (köszönöm a forditás-beli helyesbitést Bailey! :) )
 Mi lenne, ha bárki bejöhetne és élhetne az Államokban csak ugy....mindenki itt akarna élni, képzeljük el mi történne. A bünözés már igy is elég durván müködik, Mexikoból rengeteg drog jön át az USA-ba, ezzel gyerekeket gyilkolva. Az utcák némely városokban és városrészekben tele vannak illegális mexikoiakkal, akik valoszinüleg nem az állásközvetitöket várják, nem oda tartanak. 
Talán sokan nem értenek egyet velem és azt mondják "persze könnyen beszélsz, mert te megteheted hogy ott élj". Erre az a válaszom, hogy nem az a lényeg hol élek. Ha Magyarországot akarnák igy elárasztani az illegálisok, és ott élnék, akkor is ellenük voksolnék, és szerintem ti is, mindenki. Senki nem akarja, hogy az országot ahol él, illegálisok árasszák el, ezzel rontva a közbiztonságot, az életszinvonalbeli minöséget(elvéve a munkát a legálistól).
Sokan nem értik meg és erre hivatkoznak. Neked lehet jo, nekem miért nem? Ha nem ide születtél és nem tudsz legálisan itt élni, az nem jelenti hogy fel kell háborodni. Csak ebbe az egybe gondolj bele:

MENNYIT BIRNA az ország és MI VÁLNA BELÖLE ha bárki letelepedhetne ?  Valahol valóban meg kell húzni a határt, és a határ amit most készülnek meghúzni, egyáltalán nem mondható túlzásnak (mert gondolom erre sokan ezt mondják). Aki nem él itt, nem látja mennyi itt a mexikoi. Mi látjuk, és bevallom félteném a gyerekemet kiengedni az utcára miattuk.
Itt az ideje megállitani ezt a hatalmas tömegü mexikoi bevándorlást.
Arizona csak biztonságot és az életszinvonal megtartását szeretné megtartani/visszaszerezni. Nem pedig ártani.

21 megjegyzés:

  1. Teljesen igazad van Niki, ezek csak az ingyen dolgokat akarjak, segely a 10 gyerek utan ingyenes egeszsegugyi ellatas, ingyenes oktatas, de adot egy sem fizet,ez nem mehet a vegtelensegig ,igy, ok nem pioneerok, akik 150 eve felepitettek az orszagok, ok nem akarnak adni semmit csak kapni...Nezd meg mit muveltek Californiaval, teljesen el van adosodva a csod szelen, kerdezd meg Zolit...

    VálaszTörlés
  2. Én is abszolút egyet értek veled bár nálunk inkább az a gond hogy nem akarnak egyáltalán dolgozni. Lenne még egy kérdésem úgy emlékszem a régebbi oldaladon voltak zenék ide nem akarsz kirakni? Vagy csak megírnád melyik számok voltak azok? Előre is köszi

    VálaszTörlés
  3. Sziasztok!
    A dolog alapjában véve egyszerű, van útja annak, hogy legálisan tudjon élni az ember az USA- ban, de ez nem mindenki számára elérhető (házasság, kiemelkedő sportteljesítmény,egyházi munka, hiányszakma, és a kőgazdag befektetők stb. De ennek sok olyan rátermett ember nem tud megfelelni, aki elvégezne olyan melót amit az amerikai képtelen. Pl nem véletlenül jó kertészek a mexikóiak, építőiparban a kelet európaiak, a gyerekfelügyelet, !betegápolás! :-) és még sorolhatnám. Ezért van kereslet amerikai részről az illegálisokra, pénzt is spórolnak és minőséget kapnak érte. Én Floridában éltem illegálként építőiparban dolgoztam, két diplomával a zsebemben, 3 szoros fizuért mint itthon és kevesebből kijöttem , mint otthon. Jól dolgoztam, ezért megbecsültek az amcsik. De pl a kertészkedést 45 fokban 99%os páratartalomban csak a mekák tudták csinálni. Az új épületek takarítást magyar nők, lányok csinálták, de lecserélték őket, mert az amerikaik olcsóbban bevállalták, 1 hét után elküldték őket, mert , és ezt túlzás nélkül mondom a földön hasalva dolgoztak, mert olyan kövérek voltak és akkora hasuk volt az amerikai lányoknak, hogy nem tudtak lehajolni. Ráadásul egy vödör és néhány rongy volt a teljes felszerelésük. Ezután visszahívták a magyarokat. Munka nélkül tengődő egy sem volt közöttünk, mindenki szívesen fizetett volna adót és megtanulta volna az angolt rendesen. Kár hogy ennyire szigorúak a bevándorlási törvények. Jani

    VálaszTörlés
  4. Jani,
    "kár hogy ilyen szigoruak a bevándorlási törvények" pone erröl irtam. Szerintem nem kár, söt szükséges hogy szigoruak legyenek. Persze hogy én is szeretném idehozni a családomat, a barátaimat, mindenki aki számit nekem, hogy jobb életük legyen, de ha olyan könnyü lenne, akkor már nem is lenne érdemes, mert ha könnyen beöhetne bárki, az ország elveszitené azokat az elönyeit, amik miatt "mindenki" itt akar élni.
    Nem lenne képes az ország annyi embert ellátni.

    Kedves elsö Névtelen, :):):)
    Itt nem ingyenes sem az oktatás sem az egészségügyi ellátás, söt! Utóbbi iszonyatosan drága. Viszont nagycsaládosok valóban nagyon jól élhetnek itt, mert élelemböl pl minél többet vásárolsz annál olcsóbb. Néha irreálisan. Nem is értem hogy áraznak...:):) Hát, valószinüleg erre pályáznak a mexikoiak, arrol nem is beszélve, hogy naponta halljuk a mexikoi kollégáinktól, hogy odaát mennyire veszélyes, milyen rossz a közbiztonság. Korrupcio, emberrablás hétköznapi dolgok. Megértem hogy ide akarnak jönni és sajnálom is öket. De ahogy már mondtam, Arizona nem tud mindenkit befogadni, ahogy más ország/állam sem tudna.

    Kedves Névtelen 2. :):)
    Nálatok hol?Hol élsz? Zene?Nem emlékszem mik voltak....country volt? Egyáltalán nem ugrik be mi volt az....

    VálaszTörlés
  5. Jaa még valami! Már a tegnapi hirekben benne volt, hogy 9 mekát elkaptak egy vendéglátóhelyen feketén dolgozva, az ö jövöjüknek természetesen vége az Államokban, valamint a munkáltatóénak is aki dolgoztatta öket.........

    VálaszTörlés
  6. Jani írja:
    Nem kellene eltartani, mert olyan törvényt kellene hozni, hogy a munkaerő áramolhasson be. Persze tudom, most válság van, meg elveszik a melót az állam polgárok elől stb. De aki nem képes ellátni megfelelően egy munkát, azt nem foglalkoztatják, ha állampolgár, ha nem és mivel dolgoztatnak feketén, az olcsóbb bértől most eltekintve, nyilván jobban dolgoznak. Nem azt mondom, hogy mindenkinek rögtön ZK-t kell, adni, de aki fel tud mutatni valamit, eltartja magát, családját és építi a saját és országa jövőjét azt nem kellene egy kalap alá venni az eltartottakkal, hanem lehetőséget kellene adni neli. Így működik Ausztrália és Új-Zéland bevándorlási törvénye. Lehetne pl. meghatározni 3-5 évet, ami után ha bizonyítani tudja hogy dolgozott rendszeresen, fizette az adót, nem volt börtöben, stb., akkor utána elindíthatná a letelepedési engedélyezést. Pl a Zöldkártya lottót le lehetne cserélni erre. Nem kellene 50000 akárkinek, akiről semmit sem tudnak ZK-t adni, ha már lenne USA-ás múltja az illetőnek. A bevándorlási törvényben bevezetett szigorítást egyébként én is támogatom. Visszakanyarodva a bevándorlásra, pl. mikor megjelentek Mo.-on az Ukrán és erdélyi melósok, legális és illegális egyaránt, lenyomták a munkabéreket. Viszont dolgoztak, mert itt senki sem tartotta volna el őket, itthon nem működik az az önkéntesség, ami kint, hogy etessük őket, nehogy éhen haljanak. Gondolom, hogy a mekák közül is dolgoznak és a családot , gyerekeket eltartják, így a pénzüket ott költik el. Itthon viszont csak a legszükségesebbeket vették meg a külföldi vendégmunkások, a fizetés nagyrészét hazavitték az otthon maradt családnak, így a magyar államnak nem semmi haszna sem volt belőlük. Mióta viszont Unióban vagyunk és egyes uniós országok megnyitották a munkaerő piacukat, hivatalos papírokkal bárki az unión belül szabadon jöhet- mehet dolgozhat, de eltartani itt is csak a saját állampolgáraikat kell a tagállamoknak. Pl nekünk a nemdolgozó cigányokat, akiknél a hasonló hagyományok miatt , mint a mekáknál egy családban max. 1 fő dolgozhat :-) , vagy még annyi sem, viszont a kiserőd, a telefonkábelt és a MAri néni tyúkjait mint megélhetési bűnöző, szabadon elviheti. És érdekes, ha Kanadába meg menekültesként, ott kap munkavállalásit és DOLGOZIK!!!
    Ez az én véleményem a bevándorlási törvényekről (már lehet hogy a döntéshozóknak is eszébe jutott ez, és valami nyomós indok miatt lesöpörték az asztalról, de ha mégsem akkor is tudom, hogy sosem fog a Kapitóliumban a szenátus elé kerülni.
    Jani

    VálaszTörlés
  7. Jani!

    Nem értek egyet veled azzal kapcsolatban, hogy miért dolgoztatnak itt fekete munkásokat. Igaz, hogy az amerikai nagy része lusta, késik munkábol stb....
    De az igazi ok nem ez hanem az, hogy amig egy állampolgárnak minimum 7$-t kell fizessen valamint járulákokat utána, addig az illegális után semmit nem fizet, és nem kell neki 7 $-t adni !
    Azt pedig, hogy "nem képes ellátni" a munkáját.....nem hiszem hogy igy van. Egy szakmunkás itt sem hülye. Az amerikai ápolónö vagy eladó stb. éppugy el tudja végezni a munkáját mint egy más nemzetiségü. Miért ne tudná?Az iskolája megvan és bár az oktatás alacsonyabb szintü itt mint otthon, azért itt sem hülyék annyira hogy ne tudnák elvégezni amit rájuk biztak.

    Mindegy hogy variáljuk az "egyszerübb" bevándorlás dolgot. Lényeg hogy még ha csak a munkaeröt engednék is be, akkor is elvenné a munkát az amerikai elöl, akkor is majdnem ugyanott tartana az ország amiröl korábban irtam. Tök mindegy milyen cimszóval veszik el a munkát, elvették....
    Miért engedné ezt az USA, amig a saját állampolgárának sem tud megfelelö mennyiségü munkát biztositani?? Sok amerikai van munka nélkül. Akkor miért egy svédet engedne be?? Hogy mégegy amerikai munka nélkül maradjon?

    Jobb bérért dolgozni el tud menni az EU-n belül bárhova az europai, ahol közelebb marad és a családját is tudja vinni. Éppugy több fizut kap mint itt, a különbség, hogy Németböl haza tud menni bármikor, de innen nem. Innen ha évente csak 1 alkalommal megy is haza, arra kell gyüjtsön egész évben. Nem megy, hidd el. Rengeteg pénz és nem lehet félretenni. Még mi sem tudjuk! Ha haza akarok menni hitelböl kell.Ezen kivül egy munkás alacsonyabb bérért dolgozik mint egy amcsi, a lakás, számlák viszont ugyanugy jönnek.....nincs olyan élete mint egy amerikainak.

    Ha pedig a munkás az egész családját hozhatná, megint ugyanott vagyunk...rengeteg ember. És csak jönnének és jönnének....ugyanugy ahogy most az illegálisok.

    Szerintem a bevándorlási törvények nem véletlenül olyanok amilyenek. Ahogy mondtam, én is sajnálok mindenkit aki szeretne itt élni de nem teheti meg, közte barátaim, családom, de ez az ország sem bir többet mint bármelyik másik.

    VálaszTörlés
  8. Niki!
    Ezekkel én is mind tisztában vagyok. Írtam is előbb, hogy a béreket most ne nézzük, mit fizetnek egy illegálisnak és mit kell fizetni egy állampolgárnak. Nem is szakképzettséget és a képességeket kétlem én, hanem azt, hogy ha kisöprik az illegálisokat, akkor a velük végeztetett munkát (az alja munkát) ki fogja csinálni ezután?
    Németországba is ezért hozták be a törököket és a jugoszlávokat, ezért engedik be Írországba és Angliába a kelet európaiakat, mert ott is mindenki bankban akar dolgozni, a munkanélküli bányászok és kohászok, és akik a nehézipar csökkentése miatt utcára kerültek nem fognak elmenni epret szedni ültetvényre, farmon tehenet trágyázni, csirkét kopasztani húsüzembe, ahová most busz számra viszik a magyarokat.
    USA-nál maradva, biztosan sok - jeleneleg is ilyen munkát végző - embernek már megvannak a papírjai és amcsit is fognak néhányat találni ilyen melóra, de a több millió illegális, akinek semmilyen papírja nincs, szerinted milyen munkát végez? És erre a több millió munkahelyre fognak találni amerikait? Fognak néhányat, de lesz majd meglepetés.De szerintem ezzel a kormány is tisztában van.
    Bár ez nem az én , és nem a mi problémánk és én nem hiszem, hogy egyhamar ebben változás lesz.Az Arizónai sherrif, aki bevezette a szigorítás valószínűleg kitüntetésre vagy politikai karrierre számít a későbbiekben, ezért keményített be a törvény szigorításával. Azt nem tudoom , hogy van -e törvényi akadálya annak, hogy egy rendőr igazoltatáskor megnézze, hogy van -e érvényes Social száma a delikvens(ek)nek és miért nem hívhatja ki a bevándorlásiakat vagy miért nem tartóztathatja le azt akiről bebizonyosodik, hogy illegális bevándorló.
    Eddig is voltak, és ezután is lesznek razziák, ahol majd 5-10-20-asával kapnak el illegálisokat, küldik haza őket, és büntetik meg azt, aki foglalkoztatta őket, hiszen működik a bevándorlási hivatal, fizetést kapnak a tisztviselők és a közvéleménynek is látnia kell, hogy van eredmény.
    Látszik tehát, hogy két oldala van a dolognak és nem csak fekete vagy fehér. Ezért is háborodtak fel más államok az arizónai törvényen, és ezért húzzák , halasztják az amnesztia törvényt.
    Jani

    VálaszTörlés
  9. Jani, félreértettelek, mostmár értem mire céloztál. :)

    A rendör eddig nem állithatott meg senkit, kizárólag ha szabálysértést követett el. Mostmár megállithatnak bárkit. Eddig nem volt olyan mint M.o.-n hogy csak ugy megállit és kéri a papirokat. Nem volt hozzá joguk, mostmár van.

    Viszont aljamunkára szerintem akkor is van jelentkezö amcsik között is, mert sok lecsuszott van. (itt nagyon könnyü lecsuszni és nehéz normál szintre visszakuszni) Valamint van elég legális külföldi és mexikoi ezekre a munkákra, akiknek nincs olyan végzettségük, hogy magasabb szintü munkát végezzenek. Pl egy ujonnan (legálisan) betelepült szakmunkás szakmáját nagyrészt nem fogadják el, mert csak azt fogadják el amit itt tanultál ki. Ök milyen munkát végeznek? Azt, amit esetleg eddig egy illegális végzett. (amig ki nem tanul valamit)

    Szóval szerintem nem lesz hátránya Arizonának abból, ha eltünik az a sok illegális és idöval talán nem kell majd aszerint keresnünk kertes házat, hogy merre nincs tul sok mexikoi....mert jelenleg a legelsö szempontunk ez, hogy ha gyerekünk lesz, ki merjem majd engedni az udvarra játszani.....

    VálaszTörlés
  10. Közben aludtam egyet, eltelt itt az éjszaka, gondolom most te húzod...., bár nézem a feltöltött videoidat és vannak egészen frissek 1 órája feltöltöttel. Lehet szorgos kezeid még mindig youtube-olnak nekünk.
    Még egy gondolat az illegal témáról, szóval lesz melójuk rendesen kiszűrni és összeszedni, kitoloncolni az összeset a hatóságoknak. Bár ha előrelátók lettek volna, akkor rendőröknek korábban kellett volna megfelelő jogokat, és talán akkor másképp állna most minden. Nem tudod véletlenül, hogy az elítélt bűnözőt (gondolom USA ban kell leülni a büntit), ha kiszabadult akkor hazaküldik vagy kisétálhat az utcára, ha letöltötte az idejét?
    Jani

    VálaszTörlés
  11. Jani,
    ha nem küldenék haza azzal nem sokra menne az állam. :):):):)
    Én sem értem eddig miért nem volt ehhez joguk a rendöröknek...

    VálaszTörlés
  12. Van egy film, amiben egy legális mexikói származású fickó, elmegy egy gyárba, ahol illegálisokat dolgoztatnak, és éppen razziába csöppen. Mivel nincsenek nála papírok, hipp-hopp börtönben, majd kitoloncolva találja magát. Úgy kell neki visszaszökni az USA-ba, de többször is elkapják. Vígjáték, nagyon jó. Már régi film, a címét sajna nem tudom. Jani

    VálaszTörlés
  13. Szia!

    Először is köszönöm, hogy megosztod velem az élményeidet, tapasztalataidat! Nem a kezdetektől, de jó ideje olvasom már a blogodat, és néhány naponta mindig visszalátogatok ide. Nagy álmom kijutni, a zöldkártya-lottón legutóbb én is "neveztem". Még kutakodom más lehetőségek után is (nem az itt tárgyalt illegális státuszra célzok).
    Eddig nem írtam, általában csak csendesen olvasgatok, ritkán szólok hozzá a témához (Zoli blogját már régebben olvasgatom, ott is csak egyszer kommenteltem...).
    Azért írtam le ezeket, hogy ne érezd támadásnak egy észrevételemet/kérdésemet. Biztos vagyok benne, hogy az angol-tudásod jobb mint az enyém, de:
    Azt idézted abból a bizonyos rádióadásból, hogy: "We're all, somewhere down the line, immigrants." Fordításként pedig: "De valahol meg kell húznunk a határt, bevándorlók." Szerintem inkább olyasmit jelent, hogy 'Valahol mélyen mind bevándorlók vagyunk' Így teljesen mást jelent az a mondat...

    A blogod egyébként nagyon színvonalas, és látom, hogy sok munkád van benne.
    Keep up the good work! ;)

    Üdv,

    Zoli

    VálaszTörlés
  14. Szia Zoli!
    Nem érzem támadásnak, hanem örülök ha kijavitasz, épp mostanában kértem ezt a forumomon. A forditásokhoz soha nem kérem a párom segitségét, én pedig német tolmács voltam otthon, angolt soha nem tanultam, annyit tudok, amit egy tanfolyamon és itt magamraszedtem. Szoval én nem vagyok benne olyan biztos, hogy te nem beszélsz jobban angolul mint én. :):):)
    Igazad van, most hogy átolvastam ezt a mondatot, jogos. (sokszor éjszakás müszak után alvás helyett vágok neki az irásnak...:) nem mentegetözésképp irom....te biztos jobban vágod az angolt mint én.)
    Köszönöm hogy kijavitottál, a bejegyzésben ki is javitom. Ha látsz még ilyet, nyugodtan szolj! --Mindenkinek mondom! Nem vagyok tökéletes. Szoval kérlek irjátok meg vagy itt, vagy bárhol ha hibáztam!
    Köszönöm!

    Egyébként hogy mindenki bevándorló tulajdonképp igaz. :):):) Csak az öslakosok amerikaiak, nekik lenne joguk kinyomni innen mindenkit, de szegényeknek nem sok joguk maradt sajnos....sem földjük, sem létszámuk.....

    VálaszTörlés
  15. Ja, és sok sikert a vizumlottohoz, a kijutáshoz! :)

    VálaszTörlés
  16. Szia,

    Én sem vagyok egy szinkrontolmács, sorozatokat nézek pár éve angolul, nekem innen van az a kis tudásom, ami van. Sajnos viszont túl messzire nem tudok fejlődni, mivel elég keveset van alkalmam külföldiekkel beszélni, pedig az idegenforgalomban tevékenykedek... :)
    Nem tudom, másnak mi jön be, de nekem ez az angol nyelv + angol felirat elég jó választásnak bizonyult. (Közben a németet jól megutáltam.)

    Lényeg, hogy csak így tovább, írj nekünk pár sort, amikor ráérsz. Én biztos olvasni fogom... ;)

    Más:

    Úgy emlékszem, említetted, hogy kell egy vizsga (nyelvi?) ahhoz, hogy elkezdhesd az egyetemet. Sikerült elintézni, hogy később tedd le ezt a vizsgát vagy ragaszkodnak hozzá, hogy a jelentkezéskor már rendelkezz ilyennel?

    Zoli

    VálaszTörlés
  17. Igen, az a legjobb és leggyorsabb megoldás a nyelvtanulásra ha közöttük vagy és muszály kinyögnöd amit akarsz, de a tv dolog is szuper, én is ugy nézek tv-t, felirattal és szotárral...nagyon hasznos.

    Egyenlöre ott tartok, hogy találtam egy europai professzort az egyetemen, öt fogom megkeresni, ha nem alszom el akkor még ma irok neki. Mivel nyár van, nem hiszem hogy tul sürün vannak bent az egyetemen és innen 1 órára van, ugyhogy megbeszélt idöpont nélkül nem indulok el. Ez a prof egy idösebb úr, akinek elég nagy gyakorlata van, régész prof., Antwerpenböl jött ide, de már tanitott jónéhény egyetemen itt az Államokban, származása miatt szeretném öt megkeresni, mert azt vettem észre, hogy az europai az europaival készségesebb. Na és ö tudja, hogy milyen oktatásszint-beli különbségek vannak a 2 ország között, talán nagyobb az esélyem ha vele beszélek.
    És talán....talán vehetek töle néhány órát még az egyetem elött, hogy kicsit belerázodjak....bár egy ilyen prof nem tudom foglalkozik-e egy nyomorult kis kezdövel :D:D:D:D:D mindegy, proba cseresznye....

    Viszont közben megtudtam azt is, hogy a nyelvsuli elött iratnak velem egy tesztet és ha átmegyek rajta akkor nem is kell végigcsinálnom a nyelvsulit.(de rámfér ugyhogy megcsinálom igyis ugyis...)

    VálaszTörlés
  18. Ki tudja, talán még németül is beszél egy kicsit :)
    Mindenesetre sok sikert hozzá, aztán várom a fejleményeket! :)

    VálaszTörlés
  19. Ezt eddig még nem is olvastam. Nagyon egyetértek!

    Az biztos, hogy az egészségügyi ellátás nagyon drága, de olyat még nem hallottam, hogy egy illegális bevándorlót nem láttak volna el, mert ne lett volna pénze. Gondolom ellátják, aztán nem fizet. Meg olyat is hallottam, hogy a kormány költ az ellátásukra.

    Amelyik meg illegális és a gyerekei is azok, az pedig járatja a gyerekét iskolába. De mivel illegális, így gondolom papírok nélkül teszi? Vagy az illegális gyerekek iskolába se járnak? (Ezt nem hiszem, szerintem biztosan járnak.)

    Leírnék egy példát a legális illegális dologra.

    Vehetsz ki pénzt a bankból, de ha illegálisan teszed, azt bankrablásnak hívják.

    VálaszTörlés
  20. Pf, jo pelda :):):)
    Az illegalis gyerekek nem tudom hogy jarnak suliba, jarnak-e egyaltalan, de azt tudom, hogy engem 3 sulibol is elkuldtek azzal hogy akkor menjek vissza ha meglesznek a papirjaim (amit a magyarorszagi amcsi nagykovetsegtol vartam a kijovetelunk utan.soc.sec, es PR card)es nem egyetem volt csak tanfolyam.....szoval csak akkor iratkozhattam be suliba, amikor ezeket fel tudtam mutatni, elobb nemhogy nem jarhattam, de nem is iratkozhattam be.

    VálaszTörlés
  21. Igazam volt, járhatnak és nem kérnek tőlük papírt.
    Egy 82-ben hozott törvény szerint van ez, amit a Demokrata lilberális Reagen elnök hozott meg.

    A sok googlés válasz között ez a legdurvább.

    http://answers.yahoo.com/question/index?qid=20100529225000AAKpR5D

    A válaszoló nem csak büszkén kijelenti hogy ő illegálisan az adófizetők pénzén tanult, de még van képe ahhoz is, hogy leszólja a kérdezőt, hogy ilyet égő kérdezni. Nem értem, hogy mi az égő a kérdésben. Nem az az égő, ha valaki az ország törvényeit megszegve pofátlanul kihasználja az embereket? És még csodálkoznak, hogy nem szeretik őket. De az ilyen hozzáállást ki viseli el szúrós tekintet nélkül?

    VálaszTörlés