Nosztalgia az iskoláról - kiközösités, megalázás

Korábban már irtam, hogy az egyik hugom, Eszteranna, blogot ir. (itt a linkje jobbra fent) Ahogy olvasgatom a bejegyzéseit, eszembejut milyen volt 13 évesnek lenni. A legtöbb felnött elfelejti mennyi stresszel jár, és visszaóhajtja a gyerekkort. Hát, én nem szeretnék ujra 13 lenni. Mondjuk nem volt egy fényes gyerekkorom, ezért sem, de akkor sem szeretnék újra gyerek lenni, ha csak egy normál családban normál gyerek kellene legyek. Az iskolával és tinikorral járó problémák elég sok kellemetlenséget okoznak.
Megfelelni a tanároknak akik vagy kedvelnek de akkor az egész osztály utál,  vagy nem kedvelnek de az szivás az eredmények miatt, az idióta, felvágós, osztálytársak, akik szemében akkor vagy valaki ha leköpöd a tanárt, vagy tök mindegy mit csinálsz akkor is looser vagy, ha kedves vagy azért rugnak beléd, ha nem vagy az akkor azért. Képtelenség egyidöben megfelelni ezeknek, a tanároknak és a szülöknek is. Mindenki mást vár el töled, sokszor ellentétét annak amit a másik.
Hát, nem irigylem a kistestvéreimet. Egy gyereket sem.

Egy felnött legtöbbször fel sem fogja mekkora stressz nehezedhet egy gyerekre az iskolában. Pedig ha visszaemlékezne saját gyerekkorára, és nem volt egy tapló birka aki vert és gunyolt mindenkit, akkor eszébejutna mivel jár iskolásnak lenni. Biztos hogy mindenkinek volt olyan ismeröse, ha nem önmaga volt az, akit kiközösitettek a többiek, és legtöbbször olyan okból, amiért inkább tisztelniük kellett volna, vagy olyan okból, ami miatt inkább sajnálni kellett volna, esetleg segiteni neki. Mint idiota ruházat, haj.

Én is egy ilyen kiközösitett csaj voltam a középiskolában. Az ok pedig az volt, hogy tiszteltem a tanárokat és hogy versenyekre jártam. Nem voltam stréber, több tantárgyból is gyenge voltam, de voltak erösségeim, kedvenceim amiböl akár tanulás nélkül is jó voltam, ez által sok tanulmányi versenyre küldtek, sokat meg is nyertem. Magyar nyelvtan, irodalom, biológia, német nyelv, testnevelés. Persze hogy kihasználtam, hogy olykor 1 hétig nem kellett suliba mennem egy-egy verseny elött, "otthoni tanulás, készülés a versenyre" cimen. Hát, ezért utáltak engem a többiek. De volt olyan középiskola is, ahol az elsö pillanattól kezdve utáltak, pedig még meg sem szólaltam. Hát, ezt nem tudom megmagyarázni.....
A fiuk rám se néztek, mindenféle jelzövel illettek, a csajok kiröhögtek, susmorogtak mögöttem, a hajhuzgálástól kezdve a belémrúgásig (szó szerint) mindent megkaptam. Minden nap ugy mentem iskolába, hogy gyomorgörcsöm volt, tudtam, hogy ma is meg leszek alázva. Ez egyedül az általános iskolában nem volt igy, az ottani osztályomat szerettem!

Volt olyan LÁNY osztálytársam középsuliban, akinek a wc-be nyomták a fejét, papirdarabokkal szórták tele a haját egész orán, rugdosták, orditottak vele, az egész napja megalázások sorából állt. És miért? Mert szegény nem volt szép, nem volt csinos, bénán öltözködött és bénán hordta a haját. Ez lehet ok arra hogy porig alázzanak egy lányt??? De olyan is történt nem egyszer, hogy a tanárnöre ráboritották a tanári asztalt, lekurvázták a szemébe és orditottak vele. Nos, én sosem tettem volna ilyet, tehát looser voltam......

Egy felnöttnek is nehéz, sok helyen meg kell állnia a helyét, de mégis úgy látom, hogy a gyerekek sokkal de sokkal kegyetlenebbek tudnak lenni egymással mint az átlag felnöttek. Egy felnött tud lépéseket tenni az ellen aki bántja öket, de a gyerek nem. Nem tud iskolát változtatni, nem tudja megpüfölni az illetöt pláne ha egy egész osztályról van szó, de azért sem mert akkor is ö lesz a hibás......

Szerintem nagy baj, hogy ezekröl a dolgokról a legtöbb felnött megfeledkezik. Legyint egyet és azt mondja "gyerekek". Adja a buta tanácsokat amiknek semmi hasznuk a gyerek pedig örlödik. Az pedig mégnagyobb baj, ha a tanár is elfelejti ezt! Az én egyik osztályfönököm az egri iskolában például tudta mi folyik az osztályában, nagyon durva dolgok történtek, mégsem tett semmi, a tuskókkal haverkodott még sulin kivül is(!!!) mint valami idióta hülyegyerek. Meg is mondtam neki mielött otthagytam a sulit.

Azt hiszem ezeket a dolgokat csak az látja át igazán felnöttként is, aki a "looser" kategoriába tartozott az iskolában, ahogy én is. Remélem, hogy ezeket szülöként sem fogom majd elfelejteni és remélem az én gyerekem nem fogja átélni amiket én átéltem. A gyerekkor nem olyan egyszerü, sokszor csak önámitás azt mondani "jajj bár ujra gyerek lehetnék". Csak gondoljuk végig. Valóban olyan jó volt? Persze nem mindenki éli meg a sulis idöszakot ugy ahogy én és a hozzám hasonló "looser-ek"....

Nemrégiben irt nekem egy olyan volt osztálytársnöm, aki annak idején porig alázott nap mint nap. Ugy irt, mintha legjobb barátnök lettünk volna, mire én visszakérdeztem, hogy összetéveszt-e valakivel, merthogy nem emlékszem hogy ilyen jóban lettünk volna....erre jött a válasz flegmán, hogy "jaa te még itt tartasz?én azóta felnöttem, te nem?" Nos, persze könnyü átlépni ezen ha te voltál aki taposta a másikat, nem pedig téged tapostak....de akit hónapokon, éveken keresztül minden nap megaláztál és rugdostál, abban évekig, söt akár egész életére kiható fájdalmat, komplexust okozhattál.....ez nem jut az eszébe az ilyennek?
Talán csak játék volt számára, csak feltünési viszketegség, de azt a másikat lelkileg megtiporta. Ezen nem lehet csak úgy átsiklani, akármennyire is nem vagyok haragtartó. Nem utálom öt, de nekem ne játssza a barátnöt, mert nem fog menni....pláne ha mégcsak egy csöpp megbánást sem tanusit az illetö. Az a minimum, hogy meghiv egy kólára és a szemembe mondja hogy öszintén sajnálja amit tett. Akkor esetleg elgondolkodom azon, hogy ember lett belöle és rájött mekkora szemétláda volt.

Nagyon remélem, hogy sem a kistestvéreim, sem a saját gyerekem nem fog ilyesmit tapasztalni.